Hair Contrast Hajhosszabbítás

Hajba kapós..:-)

Ha a feje tetejére áll...

2016. november 28. 18:23 - Zoy!

Gondolatok egy előadás margójára.

November közepén volt szerencsénk Baján vendégeskedni a Revlon Professional bemutatóján és ha már ott voltunk, megismertettük a kedves érdeklődő fodrászokat a hajritkulásokat elfedő legújabb technológiáinkkal.

Érdekes volt figyelni az arcokat, reakciókat. Az ember ugyanis alapvetően máshogy viselkedik, hogyha kikerül megszokott kis komfortzónájából. Új helyen feszélyezettebb, visszafogottabb mint otthon, baráti körben, vagy hogy stílusosak legyünk saját fodrász szalonjában.

Erről egy régi történet jut eszembe, amikor még ifjú zenekedvelőként elmentem kedvenc együttesem koncertjére. A bulit nagyon élveztem, sőt hosszú évekig komoly hatással volt rám, ám ha valaki felvette volna videón a reakciómat, valószínűleg azt mondta volna, hogy ez az unott fószer mit lopja itt a levegőt a rajongók tombolása közepette.

Igen, mert mi sokszor ilyenek vagyunk. nem mutatjuk ki nyíltan, amit gondolunk, érzünk. Később csapódik le rajtunk, viselkedünk, megfelelünk. Az elvárásoknak, a helyzetnek.

Az előadás után lehetőség nyílt arra, hogy a hajhiányokat esztétikusan elfedő termékeinket közvetlenül is megnézhessék, megtapogathassák az érdeklődők, kérdéseket tegyenek fel, elmerülve a szakma rejtelmeiben.

Sokáig nem történt semmi, csak néma csend és hullaszag. Aztán megmozdult valaki... Ki nem találják, ki jött oda először... egy kedves fiatalember, akinek a szakmája szobafestő és mázoló volt. Az égvilágon semmit nem konyított a fejtetődúsításhoz,, csak fodrász barátnőjét kísérte el, hogy ne kelljen annak buszoznia. Csillogó szemmel tekintett végig a kínálaton, még kérdezett is. Nagyon jópofa szitu volt, mégis zseniális..Megtörte ugyanis a varázst. Szép lassan elkezdtek szivárogni a fodrászok az asztalhoz és néhány perc múlva csínos kis szakmai meeting alakult ki a helyszínen.

Ugye?

Milyen az, amikor nemcsak a termék, de a világ is a feje tetejére áll..:-)

img_0765.JPG

Az említett terülj asztalkám..:-)

15145236_1250487255024369_278827729_o.jpg

...és a bemutató.

Te, kedves olvasó, ritka szerencsés helyzetben vagy most. Otthon a számítógép előtt űlve, vagy ágyban fekve a telefonodat nézegetve, nyugodtan átgondolhatod, mennyire érdekel Téged a hajritkulás és annak megoldása.

Ha egyszer úgy döntessz, hogy igen, keress minket és mi szeretettel várunk, segítünk mindenben.

Addig is - hogy jobban elmélyedhess a témában - egy kis olvasnivaló: http://haircontrast.hu/tparting/

Szólj hozzá!

Szélmalomharc....

2016. október 28. 19:17 - HairContrast Hungary

Friss élmények egy toleráns világból...

Volt szerencsénk 3 fantasztikus napot eltölteni - a szélmalmok földjén - a dán HairContrast anyacégünk jóvoltából. Tanulságos volt, több szempontból is.

Azt már eddig is tudtuk, hogy Hollandia a világ egyik legtoleránsabb országa, Ottlétünk alatt végig kedves mosolygós, segítőkész emberekbe botlottunk. Hiába... a jólét, ksimulttá teszi a bőrt, az anyagi biztonság eltünteti a ráncokat és fiatalabbá varázsolja bárki ábrázatát még a legmodernebb Photoshop technikánál is.

Problémák és problémás fejbőr pedig ott is van. Viszont nem a megoldások sokfélesége, vagy a szolgáltatások színvonala jelenti az igazi különbséget, hanem az, hogy odakint sokkal nagyobb az a bizonyos takaró, amiben nyújtózkodhatnak. Már ez a tény önmagában bosszankodásra adhatott volna okot számunkra, ám nem ez volt a valódi igazságtalanság amivel találkoztunk.

Volt ugyanis egy másik vetülete is a dolognak, amivel szembesűltünk. A kérdés így hamar megfogalmazódott bennünk. Miért van az, hogy a világ gazdagabb régióiban majdnem mindenre alanyi jogon jár az egészségügyi támogatás? Nézzünk egy konkrétumot: ha például problémás fejbőre van valakinek, simán ki lehet írni receptre bármilyen parókát, vagy fejtetődúsítási terméket, nálunk viszont szigórúan meg van határozva azon termékek listája, amik támogatásban részesűlhetnek!

Persze ne játszuk most el a naívat, minden józan gondolkozású ember tudja erre a választ. Mégis groteszk szitu, hogy ott, ahol amúgy simán megengedhetik maguknak az emberek, hogy akár egy méregdrága paróka árát kicsengessék, megkaphatja rá a támogatást, hazánkban meg az árérzékeny kisnyugdíjas azt kapja ami van. - feltéve, ha akar támogatást rá... 

Dühítő...

Bosszankodhatnék tehát napestig és dúdolhatnám a Tankcsapda legendás refrénjét: -  "nem tehetek róla, itt rakott le az a nyomorúlt gólya" - ,ám ekkor mindig eszembe jut: hogy nincs miért túráztassam magam, hisz van lejjebb is... néhány fejletlenebb szomszédos országunkban még támogatás sincs egyáltalán.

Naezmilyenmár...???

Gyorsan rendezem hát gondolataim... Hamar kitisztul a kép. ..A jövőkép.... Nincs más hátra, mint tovább küzdeni hajritkulással és problémás fejbőrrel rendelkező vendégeinkért. Azokért, akik számítanak ránk, akiknek segíthetünk, hogy hosszú távon jobb és nem utolsó sorban könnyebb legyen.

Ne pedig szélmalomharc...

img_0635.jpg

Mennyei holland ételek, pazar vendéglátás...Nézzék csak a vidám arcokat..:-)

img_0628.jpg

Cégünk dán tulajdonosa is meglátogatott minket. Pózolás holland partnerünk oktatóstúdiója előtt.

img_0697.jpg

Folyik a munka az oktatóstúdióban. 3 nap alatt sokat tanultunk!

 

KÍVÁNCSI VAGY TE IS VADONATÚJ TERMÉKEINKRE? LÉPJ KAPCSOLATBA VELÜNK ÉS MI SEGÍTÜNK!

TELEFON: 0620-500-2230

EMAIL: profihaj@gmail.com

 

 

Szólj hozzá!

Tökéletes hajápoláshoz, professzionális hajápoló család!

2016. szeptember 19. 12:35 - HairContrast Hungary

Íme a Whitemineral, a dán királyi család kedvenc hajápoló terméke!

A koppenhágai WHITEMINERAL egyedi hajápolócsalád, melyet kifejezetten a hosszú haj ápolására terveztek. – Már a legelején érzed, hogy valami nagyon kivételeset használsz – mondja Soren Hedegaard (a dán királyi család fodrásza), aki sokat dolgozik hosszú hajjal. –Nem könnyű  jó hajápoló-családot találni kifejezetten a hosszú hajra. Az én véleményem szerint a legtöbb ilyen termék túl magas koncentrációjú (mert a hosszú hajra általában „nagyobb mennyiséget kell elhasználni”). Ez a termék tisztít és ápol, anélkül, hogy elnehezítené a hajat. A WHITE MINERAL Nordic Hair Comapnies által kifejlesztetett termékeket szakmailag ajánlom. Már egy ideje alkalmazom a White Mineral termékeket, és mindig elégedett vagyok az eredménnyel, mert használat után a haj legtöbb esetben olyan, mintha megújult volna.

A WHITEMINERAL, a dán királyi család kedvenc hajápolója: Sören Hedegard így folytatta:: Fantasztikus eredmény, amit még előtte nem tapasztaltam. A koppenhágai White Minerallal fantasztikus dolgozni, emiatt adok ennek a terméknek 6-ból 6 csillagot.

Többet szeretnél tudni? Kattints a linkre: http://www.haircontrast.hu/white-mineral 

 

whitemineral.jpg

Szólj hozzá!

A dán királyi család ajánlásával...

2016. szeptember 05. 17:34 - HairContrast Hungary

Nem csak kiváltságosoknak...

Egyszer volt, hol nem volt, élt Dániában egy rendkívűl lelkes és szorgalmas úriember, aki arra tette fel minden szabadidejét, hogy kis laboratóriumában jobbnál jobb hajápoló termékeket kisérletezzen ki. Célja az volt, hogy olyan produktumot tehessen le az emberek asztalára, amik nemcsak jó minőségűek, hanem egyediek is. A szorgalmas munka meg is hozta gyümölcsét, hiszen "gyermekei" akiket féltó gonndal kisérletezett, ápolt, fejlesztett szép lassan egyre népszerűbbek lettek nemcsak hazájában, hanem a nagyvilágban is. ...és ahogy az ilyenkor lenni szokott a jó dolgokkal, felfigyelt rá kis hazájának legnagyobb méltósága is. Nyomban szalasztotta is udvari fodrászát, hogy nosza rajta szerezzen be számára a jófajta cuccból, hisz a legnagyobbaknak ugyebár kijár a legjobbakból is. Így lett aztán néhány év leforgása alatt a kis laboratóriumban létrehozott kincsből világhírű portéka.

Eddig a történet, ami valóban meseszerű sztori, a dán HairContrast cég egyik büszkesége. No de térjünk rá a lényegre, mert az eddigiek alapján azon sem csodálkoznék, ha nem Te, hanem Kislányod érdeklődését keltette volna fel az eset..:-) Akkor most mi is a szitu?

A helyzet az, hogy a HairContrast nemcsak póthajakkal foglalkozik, hanem fontos számára az is, hogy ezeket a póthajakat hosszú távon és teljes megelégedéssel használhasd. Ehhez viszont profi hajápoló termékek kellenek. Itt jön a képbe a WHITEMINERAL, a dán cég prémium kategóriás hajápoló családja. A legszebb az egészben, hogy annak ellenére, hogy elit kategóriába tartozó termékekről beszélünk, az ára egyáltalán nem felsőkategóriás... Jól hangzik ugye?

Mint egy mese..:-) Ez volt az első fejezet, de a történet folytatódik... Hamarosan új és izgalmas vízekre evezünk, ahol egyre több minden derül majd ki erről a titokzatos termékcsaládról. De ne aggódj a végét illetően. Mi már ismerjük azt, úgyhogy garantáljuk, hogy happy end-del zárul..:-)

whitemineral.jpg

Szólj hozzá!

Ahol csak a győzelem számít...!

2016. augusztus 24. 17:00 - HairContrast Hungary

Miért elégednél meg 80%-os eredménnyel?

Adél úgy érezte összedölt körülötte a világ. Még nem is olyan rég vonzó volt,. jól érezte magát a bőrében. Majd egy rutin vizsgálat és az eredmények... ami egy perc alatt megváltoztatott mindent. Külsőség, mely már nem is volt annyira fontos... csak a győzelem...

Ha Te is megnyerted életed harcát és újra teljes értékű mindennapokra vágysz, nem kell megelégedned félmegoldásokkal, hisz újra ugyanaz lehetsz mint egykor.

A HairContrast új programot indít a problémás fejbőr esztétikus elfedésére, így a jövőben teljeskörű segítségnyújtással, ápolási és felhelyezési tanácsokkal szolgálunk, ha felkeresel minket.

Addig is nézz szét honlapunkon, vagy kövesd Facebook oldalunkat friss információkért:

http://www.haircontrast.hu/termekeink/t-parting/megoldas-hajritkulasra

https://www.facebook.com/HairContrast.hajhosszabbitas/ 

facetap.jpg

 

Szólj hozzá!

Melegen (nem) ajánljuk..:-)

2016. augusztus 17. 20:07 - HairContrast Hungary

...amikor a kevesebb több.

Valószínüleg feltünt blogunk rendszeres olvasóinak, hogy a nyáron egyetlen egy hajhosszabbítás reklámot nem láttak tőlünk. Ez egyáltalán nem a véletlen műve. Személyes tapasztalatok és a HairContrast cég hivatalos állásfoglalása is egybe cseng ezügyben.

NYÁRON NEM AJÁNLATOS HAJHOSSZABBÍTÁST RENDELNI ÉS FELHELYEZTETNI !!!

Miért is ez a negatív hozzáállás? Esetleg nem is az, csak elővigyázatosság?

Azzal nem mondok újat, hogy nyáron általában meleg van. De fokozom: másik borzasztó nagy közhely, hogy ezt a három hónapot sokan töltik nyaralással valamilyen vízparton. Tehát:

1., A rendkívüli forróság mellett rendszerint nagyon magas a páratartalom.

2., Hőségben mindenki sokkal izzadékonyabb. Nemcsak a test, hanem a fejbőr is.

ergo:

3., A magas páratartalmat és a vizet nem bírják jól a póthajak, rasztásodnak, kócolódnak

4., A nagy meleg könnyebben oldja a ragasztós részt.

Mi pedig nem szeretnénk elégedetlen vásárlókat, csalódott vevőket. Ezért azt ajánljuk: ha hajhosszabbítást szeretne várja meg a valamivel hűvösebb őszi hónapokat. Akkor is itt leszünk, akkor is segítünk.

...és Ön pedig elégedett lesz..:-)

Addig is kedvcsinálóként az őszi hónapokra:

Szólj hozzá!

Hollywood Top

2016. június 20. 10:59 - HairContrast Hungary

Egy tipp, amivel bevonzod a tekinteteket.

Ki nem szeretne a figyelem középpontjába kerülni, egy olyan eseményen, ahol mindenki a legjobb formáját hozza?

Íme egy HairContrast termék, amely garantáltan felhívja majd környezeted figyelmét, ha meglátják Rajtad! Felhelyezése gyors, a végerdmény látványos!

Pillants rá erre a rövid kis videóra és ha kedvet kaptál hozzá, keress minket..:-)

Szólj hozzá!

Biztonságérzet...

2016. április 17. 16:02 - Zoy!

...avagy van élet a szakmaiságon túl is!

A következő kis gondolatmenet mellőzni fog minden szakmaiságot, nem lesz szó benne termékekről, nem ecseteljük benne egyik, vagy másik márkánk előnyeit, nem csatolunk hozzá videót, vagy fényképet. Egy olyan dologról lesz szó, ami legalább olyan fontos, mint egy produktum minősége, vagy egyedisége.

A hitelességről és biztonságérzetről...

A kedves érdeklődő, ha kinéz egy terméket, elsősorban praktikai szempontok motiválják. Szüksége van-e rá, jelent-e számára bármilyen előnyt, hasznot annak megszerzése. Sok esetben nem is gondol bele, milyen mögöttes tényezők határozhatják meg döntését, mi várható a rendelése után. Ha szeretné és vágyik rá, sok mindenre képes érte.

Ezt a helyzetet többféleképpen lehet kezelni az eladó részéről is. Kihasználhatjuk a lelkes vendég jóhiszeműségét, de tisztelhetjük és megbecsülhetjük is, hogy minket választott.

...és ez itt a kulcsmomentum!

A vásárlási folyamat ugyanis nem ér véget egy termék megvásárlásával. Nagyon fontos, hogy vajon hosszútávon elégedett lesz-e vele vásárlója, érzi-e a törődést és gondoskodást a tranzakció lebonyolítása után is. Nincs annál rosszabb mint a fizetés utáni napokban az az érzet, hogy csak azért lógatták bele a csalit az arcunkba, hogy kicsikarhassák a pénzt a tárcánkból...

Távol áll tőlünk mások módszereit minősíteni, amúgy is mindenki a maga portáján söpörjön - tartja a mondás. Jogosan.  Így hát mi is csak magunkkal foglalkozunk, megosztjuk hát, miként is csináljuk ezt mi.

Vegyünk például a hidegillesztéses hajhosszabbításunkat. Nem olcsó. Természetesek a komoly elvárások ennyi pénzért. Mi tölti el nyugalommal ilyenkor a vásárlót? Ha van biztonságérzete. Tudja, hogy nem engedjük el a kezét a vásárlás után sem, folyamatos tanácsokkal segítjük, ha kérdése merül fel, ha pedig gondjai akadnak, mindig azon vagyunk, hogy megtaláljuk a leggyorsabb és a legjobb megoldást problémájára.

Ez egy alapvető HairContrast filozófia.

Ha tehát szükséged van erre az érzésre a vásárlás után, szeretnél megnyugodni, hogy jó kezekben vagy, akkor keress minket. 

Tapasztald meg.

Szeretettel várunk...:-)

Szólj hozzá!

Hasznos tippek, hajritkulás elfedésére

2016. március 21. 18:31 - HairContrast Hungary

Fejtetődúsítás többféleképpen, avagy akkor mi is az ideális megoldás?

Komoly probléma, így nagyon sok érdeklődés fut be  hölgyektől hozzánk, betegség, hormonális probléma,vagy bármilyen más ok következtében jelentkező hajritkulás kapcsán. Mi mindenkinek szeretnénk segíteni és a legideálisabb megoldást megtalálni. Ehhez nyújt segítséget iránymutatóként ez a rövid kis blogbejegyzés is.

Ha honlapunkat, vagy hirdetéseinket böngészte már a kedves olvasó, teljesen jogosan az a kép alakulhatott ki benne, hogyha fejtetődúsításra keres megoldást, akkor arra ott a Tparting.

Ez igaz is meg nem is.

Most megmutatjuk miért igen, majd azt is, ha nem, akkor mi...

Rém egyszerű lesz a különbség..:-)

A Tpartingot azoknak ajánljuk, akik a laposabb, tupírozás nélküli frizurákat preferálják. 100% prémium minőségű emberi hajból készül, így festhető. Használatával gyönyörűen elfedhető a problémás rész,ráadásul ebben az esetben választhat a kedves érdeklődő, hogy a ragasztós, vagy a csatos megoldással szeretné-e hordani. A Tparting mosástól mosásig fent lehet, majd 10 perc alatt otthonában bárki le és felhelyezheti. Olcsóbb, de kiváló változata a Fashion Crown, amely selyemszálból készül és csak csatos formában helyezhető fel. 

Mutatjuk is képen a különbséget:

tp_face_dual.jpg

Ha tupírozott frizurát szeretne, akkor viszont a 15 cm-es Bounce Bounce-ot ajánljuk. Ez a hazai piacon egyedülálló megoldású csatos póthaj, hiszen nem sorokból áll, hanem egyrészes hálós megoldással a hálókon keresztül kihúzva, gyönyörűen összedolgozható a póthaj a saját hajjal. A BounceBounce nem emberi haj, hanem egy speciális selyemszál, a Dániában kifejlesztett Silkhair. Ez ugyan nem festhető, viszont magas hőbírású és kiválóan formázható termék. Igény szerint emberi hajból is rendelhető. Mivel csatos póthajról beszélünk,mindössze 2 perc a le és felhelyezése.

A tupíros verzió pedig így néz ki előtte és felhelyezés után.

face_vas.jpg

Tanulmányozd honlapunkat, ahol felhelyezési kis videók is segítenek a választásban:

A laposabb frizurát kedvelőknek:

http://www.haircontrast.hu/termekeink/t-parting/megoldas-hajritkulasra 

...és a tupíros megoldást favorizálóknak:

http://www.haircontrast.hu/termekeink/star-collection/bounce-bounce 

 

 

Szólj hozzá!

Szájkaraté...

2016. március 06. 21:57 - HairContrast Hungary

Kezdeném azzal, hogy egy nagyon jól sikerült kiállításon vagyunk túl. A REVLON Professional Style Masters fodrászversenyén egyedüli kiállítóként exkluzív betekintést nyerhettünk egy rendkívül színvonalas rendezvény kulisszái mögé, Megcsodálhattuk a szebbnél szebb hajkölteményeket, így ízelítőt kaphattunk a legnevesebb fodrászok munkáiból. itt tényleg jelen volt a fodrász szakma krémje és persze rengeteg fodrász érdeklődő az ország majd minden pontjáról. Nagyon hasznos volt kapcsolatba kerülni velük, hisz rengeteg új információt megosztottak velünk.

Tanulságos és érdekes volt egyszerre...

Több egymástól független élmény volt ugyanis - amit nekünk meséltek jelen lévő fodrászok - hogy hallottak már a HairContrast Tparting fejtetődúsításáról ugyan, ám ajánlani mégsem merték olyanoknak, akiken tényleg segített volna, mivel lebeszélték róla őket vendégek, hogy ez nem jó mert tönkreteszi és kiszedi a meglévő hajat is. Az egészben a legérdekesebb csavar még csak most következik: ugyanis mint utólag kiderült egytől-egyig olyanok mondták ezt, akik egyébként sohasem próbálták, sőt még csak nem is láttak ilyet...:-)

Ez az a szitu, amikor két dolgot tehet az ember: vagy hosszasan elkezdi fejtegetni, hogy lám-lám, milyen gyarlóak az emberek, hogy olyan dolgokról alkotnak véleményt sokszor, amiről egyébként fogalmuk sincs. De mi inkább a másik utat választjuk. Hisz van ennek jó oldala is.

Mielőtt bárki őrültnek nézne minket - és azt ajánlaná, hogy sürgősen másszunk be a szekrény alá és keressük meg az elgurult piruláinkat - gyorsan megmagyarázzuk, mire is ez a fene nagy pozitív gondolkodás:

Az ebből leszűrhető tanulság az. Mert itt nem az a lényeg, hogy mit mondtak, hanem az, hogy micsoda ereje van ennek a szisztémának. Azaz a szájreklámnak. Hirdethetsz te milliókért a tévében, százezrekért a Facebookon, vagy a Google Adwords-ben, a személyes meggyőzés, az ismerőstől hallott vélemény még mindig verhetetlen. Mindennél nagyobb meggyőző ereje van ugyanis annak,ha egy barátnő, ismerős mondja el a tapasztalatát véleményét valamiről. Még akkor is, ha az légből kapott hamis infó, vagy semmilyen valóság alapja nincs.

Épp ezért nem az elgurult pirulát kell felvegyük, hanem a kesztyűt. Harcolni azok ellen akik hamis infókat terjesztenek, mindezt a saját fegyverükkel, a személyes meggyőzéssel. Aki számára hitelesek vagyunk, úgyis nekünk fog hinni, aki meg még így sem, arra nekünk sincs szükségünk...:-)

Egyszer már megosztottuk itt a blogon, most viszont újra mindennél aktuálisabb, így repetázunk. Egy kedves vendégünk véleménye arról a bizonyos Tparting-ról, ami ugye nem tesz jót a hajnak...:-)

Melegen ajánljuk azoknak is, akik esetleg már egy téves infó birtokában vannak és még csak ezután kezdenék terjeszteni azt...:-)

Szájkaraté helyett... szájreklám..:-) 

Ha szeretnél még több valós információt begyűjteni erről a speciális fejtető dúsítási technológiáról, másold be ezt a linket a böngésződbe és már csemegézhetsz is...:-)

http://haircontrast.hu/termekeink/t-parting/megoldas-hajritkulasra 

 

 

 

 

Szólj hozzá!