Ahol az idő tényleg pénz.

Elsőként kezdjük egy találós kérdéssel: Mitől is olyan népszerű a keratinos hajhosszabbítás? A válasz rendkívül prózai: Azért, mert ezt ismerik a legtöbben! Az alábbiakban senkit nem akarok lebeszélni erről a technikáról, hisz mindenkinek szíve joga azt választania, amit akar, mindössze felvázolok egy másik lehetőséget is és a kedves olvasó majd megítélheti, hogy számára az reális alternatívát nyújthat-e.

Ugye emlékszünk olyan filmekre az életünkből, ahol két szálon fut a cselekmény - mondjuk két különböző család története - majd bepillantva mindkét közösség életébe viszonyítási alapul szolgál a cselekmény? Megpróbálok most kicsit hasonlóképp eljárni a két technológia összehasonlításában is, csak itt most az egyik család a hőillesztéses, a másik pedig a hidegillesztés hajhosszabbítással foglalkozó fodrász, illetve vendége lesz.

Kezdjük is el a sztorit. Kata a fodrász (hívjuk így) reggel bemegy dolgozni és belepillantva naptárába konstatálja, hogy első vendége Timi egy keratinos hajhosszabbítás lesz. Mit is jelent ez a gyakorlatban? Ha 8 órakkor kezdi a melót, akkor délután 2-ig csak Timivel fog foglalkozni. Ki kell húzza tehát a naptárját délelőttre és a további pénzkeresete csak délután 2-től kezdődik neki. Előveszi hát horror áron vásárolt leszedőpisztolyát (mert Kata igényes fodrász és nem vesz mindenféle bóvli eszközöket)  és várja a vendégét, aki tegyük fel pontos és időben befut. Timi üzletasszony. Egész nap pörög, az a tipikusan "a 24 óra is kevés neki" típus. Már jó előre kihúzta a napját, nem vállal tárgyalásokat, nem köt üzletet. Ez a nap a fodrászáé, hisz tudja a szépségért meg kell szenvedni. Egy hajhosszabbítás pedig nem két perc.

Most váltsunk képet: induljon a másik szálon futó cselekmény is. Bea szintén fodrász és (minő véletlen) ő is 8-kor kezd hajhosszabbítással. Innovatív, minden újra nyitott jó szakember és ez meg is látszik az időbeosztásán: este 8 előtt soha sem szabadul szalonjából. Ő már nem keratinozik, sajnálta a pénzt drága hőillesztő pisztolyokra, vagy épp megroncsolt hajak rendbehozására. Ő a hidegillesztéses hajhosszabbításra esküszik. 8-ra várja Nórát, de 10-re már be van írva Laci egy férfihajvágásra. Nóra (az első vendég) szintén üzletasszony. Ő nem húzta ki a napját, 10-től már tárgyalása van, nem beszélve utána a déli üzleti ebédről...

Na most ez, hogy?

Egyszerű a válasz. Bea felismerte, hogy vannak olyan korszerű hajhosszabbítási technikák, amik nem roncsolják a hajat, felhelyezése nem vesz minimum 4 óra hosszát igénybe és nem kell méregdrága eszközökbe invesztálnia a technológia alkalmazásához.

És mi a helyzet Nórával?

Neki az idő pénz. Ismeri Katát is (jóban vannak) de ha a hajáról van szó, akkor inkább Beára esküszik. Nem akar fél napot a szalonban tölteni, hiszen az elég fárasztó is és nem akarja kitenni a haját olyan hőhatásnak, amiben benne van a roncsolódás lehetősége. Ilyen egyszerű a képlet.

Mi ebből a tanulság?

Aki ragaszkodik a bevált népszerű technológiákhoz és nem szívesen vált, annak semmi. Ha viszont innovatív vagy, nem akarod hajkoronád felesleges igénybevételnek kitenni, ráadásul az idő is fontos érték a számodra, akkor a következő sorok már csak Neked szólnak.

A HairContrast hidegillesztéses hajhosszabbítása már 20 országban bevált brand. Prémium kategóriás, dán technológiáról van szó, mely láthatatlan illesztést biztosít számodra anélkül, hogy hajad bármilyen igénybevételnek tenné ki. Felhelyezése 30 perc alatt kész! Bővebben honlapunkon olvashatsz erről, az alábbi linkeken:

http://www.haircontrast.hu/termekeink/tape-on-and-off/tape-on-and-off-klasszikus-hajhosszabbitas

http://haircontrast.hu/termekeink/tape-on-and-off/nordic-tape-system

Felcsigáztunk? 

Akkor íme egy kis ízelítő ebben a videóban: